Kategória: Táplálkozás és egészség

Vigyázz, mit vásárolsz! 2. rész

Előző cikkemben leírtam, mik folytak a csemegepultban abban a bizonyos szupermarketben, ahol dolgoztam. A folytatásban az egyéb tapasztalataim szeretném megosztani, kitérve arra, hogy az eladók milyen gusztustalan dolgokat művelnek.

Mivel főként csemegepultos voltam, nem gyakran voltam a pulton kívül, az egy hónap alatt talán ha 5-6 napot. Volt olyan reggel, hogy segítettem kirakni a pékárukat. Amikor véletlenül leejtettem egy zsemlét, megkérdeztem a pékpultos kollégát, hogy hova tegyem? Ő szép halkan odasúgta: a helyére, dobjam csak be. Utána persze láttam, hogy bármit leejtettek a piszkos földre, mindent visszadobáltak a polcokra. Bár a legtöbb ember ezt olvasván arra gondol, hogy ez mindenhol így van. De nem, csak ahol nem tartják be az előírást. A nap végén 150-160 db zsemlét szoktak beszedni, most az az 1-2 darab, ami leesett, szerintem olyan mindegy lett volna, hogy hova kerül.
A pékpult néhány dologban hasonlított a csemegepulthoz. Abból a szempontból, hogy a hűtős sütemények, amiket ott lehetett kapni, szintén volt, hogy napokig ott álltak. És itt nyilván nem 2 napról beszélek. De azok legalább esténként el lettek csomagolva... A kosárkában tartott pogácsa szintén volt, hogy napokig ott állt.
Nap közben a sorokon voltam, előre húzogattam a termékeket, ellenőriztem az árakat, stb. Egyik nap találtam egy csomag sajtos tallért, ami ki volt bontva. Nem tudom, hogy csak pakolás közben szakadt-e el, vagy valamelyik vásárló bontotta-e ki. Odavittem a műszakvezetőhöz, megkérdeztem, hogy mit csináljak vele. A válaszán kicsit ledöbbentem: "az irodistáktól kérj ragasztót, ragaszd össze, majd tedd vissza a helyére". Na igen, még egy 100 forintos sajtos tallért sem hagytak kárba veszni. Az már mellékes, hogy ha valaki tényleg kibontotta, és evett belőle, akkor már nincs benne annyi, mint amennyit kifizet érte az a vásárló, aki véletlenül megveszi. Azért igyekeztem csúnyán celluxozni, hogy biztos észrevegyék a vevők. De akármi olyan dolgot találtunk, ami ki volt bontva, össze kellett ragasztani, és NORMÁL áron visszatenni.
Volt a boltban olyan kolléga (nem is egy), akiket aztán nem igen tudtam sajnálni, hogy ilyen helyen kell dolgozniuk. De előre leszögezném, hogy NEM szeretnék általánosítani, mert attól, hogy egykét eladó ilyen, van sok normális, kedves eladó is.
A csemegepultos kollégám, akivel egy műszakban voltam, nem szokott kimenni szünetre, ő menet közben szokott eszegetni. Amikor épp nem volt vásárló, akkor tartotta a maga "ebédszünetét". Hogy mit jelentsen ez? Például fogott egy kolbászt, annak a végéből vágott pár szeletet, azt megette, a többit pedig visszatette a pultba, és úgy eladta. Mondanom sem kell, ilyenkor kesztyű nélkül fogdosta az árukat. A virslikbe, felvágottakba szintén belekóstolgatott. Volt, hogy kibontott egy sajtot, levágott belőle egy szeletet, majd visszacsomagolta. De a másik kollégámnak is voltak dolgai. A bolthoz tartozik egy ételbár is. Az ott megmaradt ételeket a csemegepultosoknak kell csomagolni minden délután. A boltban nem volt leltár, az ételbárból visszaküldött ételeket sem tartották számon, tehát nem tűnt fel, ha pl. 7 doboz levest küldtek, mi meg csak 5-öt áraztunk be. Az egyik nap küldtek vissza több doboz uborkasalátát. A kollégám kibontott egyet, beleevett, majd visszacsukta. Panaszkodott, hogy ebben nincs is ecet, csak vizes uborka. Majd fogta, és kibontott még egyet megnézni, hogy az is olyan-e. Majd még egyet. Az összes uborkasalátába beleevett (kézzel), majd visszazárta őket. Utána pedig beárazta. Ezek ugye nem súlyra voltak, hanem darabra. De volt, amikor a 2 db-os almás pitéből kivettek 1 db-ot. Azzal nekem nem volt problémám, ha valamit lenyúltak, és megették - elég gusztustalan ez a bolt, megérdemli a veszteséget. De az már undorító volt, hogy beleettek az ételekbe, majd visszazárták, utána meg a vásárló úgy vette meg. A grillcsirkét is a csemegések csomagolták, abba is bele szoktak kóstolni, lehúzni egy kis husit róla, majd úgy becsomagolni. Ezeket a dolgokat gond nélkül megtehették, mert a csemegepult mögött a csomagolóban nincs kamera, senki nem lát be oda. Valamint azt is megfigyeltem párszor, hogy amikor kiment a kolléga cigarettázni, nem mosott kezet, hanem úgy állt be a pultba. Azt még hozzátenném, hogy a vevőkkel nagyon kedves, gáláns volt mindkét kolléga, akiről írtam. A vásárló sosem gondolná róluk, hogy ilyen mocskos dolgokat művelnek. Erre mondják, hogy a látszat néha csal...
Az általam felsorolt dolgokat mind az alatt az egy hónap alatt tapasztaltam, amíg ott voltam. És még mi mindent megcsinálhatnak az ilyen boltokban, amiről a gyanútlan vásárlónak fogalma sincs?! Lassan 1 hónapja nem dolgozom ebben a boltban, de azóta akármikor boltba megyek, alaposan megnézem a csomagolást, a gyártási -és lejárati dátumot, meg esztétikailag is, mivel volt, hogy olyan mézeskalácsokat találtam a polcon, amiket már megevett a penész, noha nem is voltak lejárva. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy alaposan megnézzük, mit is veszünk, még akkor sem, ha csak 1 liter tejért szaladunk le a boltba, mert lehet az elővigyázatosságunkkal kerülünk el pont egy betegséget. Bár mindent biztosan nem tudunk elkerülni, meg a gyártók is bizonyára beleraknak ezt-azt abba az ételbe, amit megveszünk, de épp ezek miatt a dolgok miatt kell még tudatosabban vásárolnunk!
(A cikket beküldte: floracska)



Bioélelmiszerek
Bioélelmiszerek, biotáplálkozás A makrobiotikának Európában egy sajátos utózöngéje támadt. A széles körben ismertté vált jelszó: természetes élelmiszereket!A jelszó értelmezése: a növények termesztésénél tilos növényvédő szert, műtrágyát vagy más kemikáliát... »

Szempilladúsítás
Egyedül álló eljárás a mindennapokra ha csábító, szexi, vagy csak egyszerűen gyönyörű és egyedülálló szempillákat szeretnél. Lehetsz álom szép menyasszony, nyaralhatsz, otthon és munkába is tökéletes. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.