Kategória: Külsônk egészsége

Fülplasztikám története

Fülplasztikám története Ebben a cikkben leírom, hogyan történt a fülplasztikai mûtétem. Pontosabban azt, hogy én hogyan éltem meg azt. Szeretnék azoknak segíteni, akik ilyen mûtéten gondolkodnak, mert elálló füleik vannak, és emiatt szenvednek.

E cikkemben megpróbálom a lehetô legrészletesebben leírni, hogyan történt a mûtét.
10 órára volt kiírva a mûtét kezdete. ¾ 10-re mentem, majd bekísértek a mûtô elôterébe, ahol le kellett vetkôznöm alsónadrágra. Kaptam egy papucsot és egy zöld mûtôsköpenyt, ezt kellett felvennem. Óra, nyaklánc, gyûrû, stb. nem lehetett rajtam. Pár perc múlva jött az egyik asszisztensnô és mondta, hogy mehetek a mûtôbe. Bekísért. Szemüveges lévén akkor már nem volt rajtam a szemüveg. Meg is jegyeztem odabent: most elôször örülök annak, hogy szemüveg nélkül nem sokat látok... Lefektettek a mûtôasztalra, bepróbálták fejem alá a párnát.
Aztán felültem, a doki bekente mindkét fülemet és környékét egy barna folyadékkal. Ezt elég alaposan végezte. Majd újra lefeküdtem és kezdôdött az érzéstelenítés. A jobb fülemmel kezdte a doki. Olyan volt, mintha valami megcsípett volna. Kb. 5-6 alkalommal szúrt, de egyáltalán nem fájt.
Aztán elkezdte a mûtétet. A mûtét alatt egyáltalán nem éreztem semmi fájdalmat. Csak annyit hallottam, hogy vág, porcot metsz ki és varr. Nem voltak borzasztóak a hangok, olyan volt, mintha rajzlapot vágnának a fülem mellett. Kb. 35-40 perc lehetett.
Ezután jött a másik fülem. A nyakam persze már el volt zsibbadva a félrefordítástól. Nagy nehezen átfordítottam a fejemet, és egy 5 perc szünet után kezdôdött a másik fülem érzéstelenítése is. Ezt egy kicsit jobban megéreztem, de kibírtam.
Az asszisztensnô mondta, hogy a másik fül érzéstelenítése mindenkinek jobban fáj, mert a szervezet már nem termel annyi adrenalint, mint még az elsô fülnél, mivel az ember közben megnyugszik. A bal fülemnél ugyanazok történtek, mint a jobbnál.
Amikor a doki készen volt, felültem, bekötötte a fülemet elég szorosan. Majd leszálltam a mûtôasztalról és felöltöztem.
Délben értem haza, rögtön bevettem egy szem fájdalomcsillapítót. Délután 2 körül még egyet és lefekvés elôtt szintén egyet. Az éjszakám elég jól telt, szinte végigaludtam.
Másnap reggel is bevettem egy szem fájdalomcsillapítót, és attól kezdve többet nem kellett. Délelôtt vissza kellett menni kötéscserére. Ez a kötés valamivel kisebb lett már, és egy hétig kellett hordanom.
Egy hét után egy még kisebb kötést helyezett fel, ami már egy pánttal takarható volt. Ez ismét egy hétig maradt fent.
A mûtét után két hétre végleg lekerült a kötés és kivette a varratokat. Végre jöhetett az áhított hajmosás! Éjszakára még hat hétig pántot kell viselni.
(A cikket beküldte: ear)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
A mellmûtétek veszélyeirôl A mellmûtétek veszélyeirôl
Bár viták övezik, sok nô operáltatja meg a mellét vagy azért, mert szeretné megnagyobbítani, vagy hogy a rák miatt elvesztett... (tovább)
Ismerjük meg a B-vitamin családot! IV. rész
benzoesav, angolul: PABA), a B12- vitaminnal (cianokobalamin), a B13-vitaminnal (Orotsav), a B15-vitaminnal (pangasav) és a... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.egeszsegtipp.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu