Kategória: Külsőnk egészsége

Fülbelövés, füllyukasztás

Fülbelövést is vállaló kozmetikusként gyakran tapasztalom, hogy a szülőkben rengeteg kérdés merül fel, amikor elhozzák a kislányukat fülbelövésre. Mikor vigyék, hova, kihez, tűvel, vagy pisztollyal lyukasszák, stb. Most megpróbálok válaszolni.

Kezdődik azzal, hogy felötlik a gondolat, kéne már a kislánynak egy fülbevaló.
Vagy azért, mert sokan megdicsérik, hogy milyen szép kisfiú, (holott talpig rózsaszínben van), vagy azért, mert kapott a rokonságtól egy szép fülbevalót, amit hordani kéne, vagy csak úgy, mert mégiscsak lány, "a lányoknak meg van fülbevalójuk".

Aztán a következő dolog, milyen idős korban a legideálisabb. Ez két táborra osztja az embereket, van, aki szerint a csecsemő korban betett fülbevaló csonkítás, és hallani sem akar róla, hogy az ő gyerekének átlőjék a fülét, ezzel fájdalmat okozva a csöppségnek, ők inkább megvárják, amíg a gyerek magától kérni fogja. A másik tábor pedig úgy van vele, hogy addig kell, míg pici, akkor nem okoz akkora traumát, mint később, hamar elfelejti.

Úgy gondolom, hogy egyik megoldás sem rosszabb a másiknál, a szülő dolga eldönteni, mikor szeretné. Csecsemőkorban annyiból jobb, hogy könnyű dolga van a szakembernek, nem mocorog még annyit a gyerkőc, a betett fülbevalót sem valószínű, hogy piszkálni fogja, így szépen be tud gyógyulni. Később, pár évesen már azért nehezebb, mert nem biztos, hogy hagyja magát, elránthatja a fejét, nem biztos, hogy engedi kilyukasztani a második lyukat, stb. Itt nagyobb felkészültség kell, de persze azért megoldható a dolog.

Következő kérdés: hova menjünk?
Úgy tudom, vannak olyan kórházak ahol vállalják, de ha erre nincs lehetőség, akkor kozmetikusok, és olykor ékszerészek is szoktak fület lyukasztani.

Szúrják, vagy lőjék? Azaz tűvel, vagy pisztollyal?
Véleményem szerint ez teljesen mindegy, az eredmény ugyanaz lesz --> kilyukad a fül. A lövésről hallottam már, hogy van, aki ellenzi, mert roncsolja a szöveteket. Ha egy bőrön lyuk lesz, akkor ott mindenképp roncsolódnak a szövetek, azért keletkezik az a lyuk...
Nekem még újszülött koromban tűvel szúrták át, semmi gond nincs vele, később pedig lövettem mellé párat pisztollyal, ezekkel sem volt probléma.
Sokan tartanak a pisztolytól a hangja miatt. Manapság már sok helyen használnak új típusú belövő rendszert, aminél a pisztoly hangtalanul szúrja át a fület és mindemellett a belövendő fülbevaló egy steril kapszulában van a fertőzésveszély elkerülése végett. Ezek orvosi fém fülbevalók, hogy véletlenül se lépjen fel allergiás reakció.

Mennyire fáj?
Nem fáj. Persze valamit érezni belőle, mégis csak kilyukad a fül, de általában sokkal jobban szoktak félni tőle, mint kéne. Sokan azzal próbálják "nyugtatni" a gyerkőcöt, hogy elmagyarázzák neki, hogy hangos lesz és fájni fog. Ez nem túl célszerű, főleg, hogy ma már tényleg nem hangos, és tényleg nem fájdalmas annyira.

A fülbelövés menete:
- bőrfelület lefertőtlenítése
- bejelöljük a lyukasztani kívánt területet
- ha tetszik, akkor következik a lyukasztás. Pisztoly használatakor kész is vagyunk, bent is van a fülbevaló. Tűvel való szúrás után még be kell tenni az ékszert és kész.

Utókezelés:
- A fület csak alapos kézmosás után érintsük meg
- Naponta kétszer fertőtlenítsük bőrfertőtlenítővel, forgassuk jobbra-balra
- 6 hétig hagyjuk benne a fülbevalót a fülben, utána lehet kicserélni

Remélem tudtam segíteni és bátrabban indultok majd neki a füllyukasztásnak.
(A cikket beküldte: Pannda)



A valódi szépség belülről fakad - de a külsőért is lehet tenni :)
A természetes, hamvas, tiszta bőr általában örökletes adottság. De minden bőrtípust, még a legtökéletesebbet is, rendszeresen ápolni kell, hogy rugalmas és fiatalos maradhasson. Bármilyen típusú is a bőr, kellő időt kell fordítani rendszeres tisztítására és hidratálására. »

Mi és azok a "csodálatos" antidepresszánsok
Valóban mindenhatók a gyógyszerek? Vagy esetleg mégsem? Folyik a szakmai vita az antidepresszánsok hatásairól. Magam részéről azt az álláspontot tudom elfogadni, hogy lelki problémákat nem lehet bogyókkal megoldani. Nem megoldás egy megrázó élmény, nehéz... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.