Kategória: Egészségügyi problémák

Lisztérzékenység - megvédhetem a gyermekem?

Lisztérzékeny vagyok. Az állapotomat elfogadtam - volt rá időm, majd' 20 éve tudok róla -, gluténmentes diétát tartok, ami által egészségesnek mondhatom magam. Ha azonban arra gondolok, hogy a betegségért felelős gént a gyerekeimnek is tovább adtam, összeszorul a torkom. Amit lehet, megteszek a megelőzésért, szerencsére ehhez megfelelő orvosi támogatást is kapok. A cikk azért íródik, hogy más hasonló helyzetben lévő anyukáknak adjon támpontot.

Amikor rólam kiderült, hogy gluténérzékeny vagyok, még egészen mást gondolt az orvostudomány erről a betegségről, mint most - ahogyan a megelőzéséről is. Akinek a családjában előfordult a lisztérzékenység, azt ajánlották, kisbabájának minél később adjon glutén tartalmú élelmiszert. Az újabb vizsgálatok szerint ez nem előzi meg a betegséget. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy az immunrendszer kialakulásának időszakában, kis mennyiségben adott glutén lehet a megoldás. Magyarán a szervezettel meg lehet szoktatni ezt az anyagot (bár ez túlzás nélkül konyhanyelvi fogalmazás)! Most azt vizsgálják, pontosan milyen módon történjen a glutén megelőző célú bevezetése a betegségben veszélyeztetett csecsemőknél.
Az Európai Unió által is támogatott kutatásokban hazai orvosok is részt vesznek, bázisuk a Heim Pál Kórház Coeliakia Centruma. Én is felkerestem ezt a központot, amikor először állapotos lettem. Nagyon készségesen elláttak minden aktuális információval. (Emlékszem, milyen mélyen érintett, amikor közölték: míg régen úgy tudták, egy gyerek ki is nőheti ezt a betegséget, addig mára bizonyossá vált, hogy ha kialakul, egy életre szól). Miután mérlegeltük a lehetséges következményeket, csatlakoztunk a nemzetközi PreventCd Programhoz, ami a fent írt uniós kutatás.
Fiam születésekor egy tartályba került a köldökzsinór, az abból leengedett vér pedig fiolákba. Az egri szülészeten - az orvosomon és szülésznőmön kívül - mindenki azt hitte, őssejteket akarok lefagyasztatni. A férjem vitte el másnap reggel a kis csomagot Debrecenbe, ahol a PreventCd Program másik kutatóbázisa van. A vizsgálatokból hamarjában kiderült, a gyermekem örökölt tőlem lisztérzékenységért felelős géneket. Akkor persze nem erre a hírre vágytam... De legalább tudunk a veszélyről. Tovább léptünk a programban.
Négy hónaposan vizsgálták meg először a kisfiamat a Heim Pál Kórházban, vért vettek, kifaggattak és kiokosítottak. A következő 8 hétben minden nap egy kis tasaknyi port kellett a tápszerébe keverve megetetnem vele. (Jobb lett volna, ha anyatejes védelemben történik mindez, de sajnos addigra már egy csepp sem volt.) Hogy mi volt a tasakokban, csak évek múlva tudjuk meg. A programban részt vevő 4 hónapos csecsemőket ugyanis minden országban két csoportra osztják (anonim módon), a gyerekek egyik fele kis mennyiségű glutént kap, míg a többiek alkotják a kontrollcsoportot.
A kutatók azt már biztosan tudják, hogy a veszélyeztetett babáknál jobb bevezetni a glutént 6 hónapos kortól, mint 1 éves kor után. Most a kutatás hipotézise az, hogy 4 hónapos kortól talán még jobb. Veszíteni semmi sem tudunk vele, gondoltam, akármelyik csoportba is kerüljünk. Hat hónapos kortól egyébként is kezdődik a tervszerű glutén-bevezetés.
Amikor Olivér fél éves lett, újabb látogatást tettünk a Coeliakia Centrumban, ahol ismét vérvétel és általános állapotfelmérés várt rá. Megkaptunk az instrukciókat is a következő 3 hónapra. Adott mennyiségű lisztes élelmiszert kell bevezetni az étrendjébe, s följegyezni a tapasztalatokat. A 9, 12 és 18 hónapos kontroll is hasonlóan zajlott, de egy éves kor után már nem volt mennyiségi megkötés a lisztes élelmiszereket illetően.
A kisfiam a napokban lett 3 éves, az utolsó vérvétel előtt állunk. Életteli, erős kisgyerek. Egyelőre nyoma sincs a lisztérzékenységnek (gyorsan le is kopogom).
A fönt leírt utat a kislányommal járjuk újra.
Nem tudom, a gyerekeimnél volt-e kedvező hatása a glutén korai bevezetésének, de abban reménykedem, ezzel is csökkentettük az esélyt a betegség kialakulására. Megnyugtat, hogy rendszeres időközönként ellenőrzik a gyermekeim egészségét a hozzá értő orvosok, így ha mégis lesz problémájuk, nem fordulhat elő, hogy félrediagnosztizálják őket, ahogyan anno az öcsémet (aki szintén lisztérzékeny).
Korábban féltünk, hogy a procedúra (vérvételek) megviseli a kicsik lelkét, de nem így történt. A fiam legutóbb sírás nélkül tartotta a tű alá a kezét...
(A cikket beküldte: bdioda)



Pszichoszomatikus betegség-e az asztma?
A helyes légzés örökre megszabadíthat sok pszichoszomatikus betegségtől, mint például az asztma, allergia, orrdugulás, fejfájás, magas vérnyomás, elhízás stb. Sokak szerint minden betegség valamilyen pszichés problémára vezethető vissza. Nem szeretném most ezt sem... »

Egy plázacica naplója... azaz milyen egy igazi NŐ... szerinte...
Nagyon sok fiútól hallottam már, hogy nem értik, miért olyanok a mai lányok amilyenek. Csak a pénz, a menő autó, a shopping, a pasizás, és bizony a normális, rendes hímneműek parlagon darvadnak. Tessék, itt egy példa, valós, nem kitaláltam... ki is akadtam rajta rendesen, amíg olvastam... »




Minden jog fenntartva © 2025, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.