Kategória: Egészségügyi problémák

Az almaecet jótékony hatásai

Anno kipróbáltam ezt is, sőt még egy könyvet is olvastam róla évekkel ezelőtt. Az igazán elszántaknak ajánlom, akik nem idegenkednek az új ízektől, mert valljuk be, ritkán jutna eszünkbe amúgy ecetes vizet inni :)

Egyébként teljesen megszokható és nyáron akár még kellemesnek is mondható a hideg, friss ízű ital. Azóta már kapszula formájában is megjelent, arról nem tudok nyilatkozni, én csak folyadékként próbálkoztam vele.


Fogyókúrához:
Persze azért ne gondoljuk, hogy az étrenden nem kell változtatni. Az étkezések során kerülni kell a túlzott zsír- és szénhidrátbevitelt. Az almaecet segít a lerakódott zsír bontásában, gátolja annak lerakódását, segíti az anyagcserét.

Minden étkezés előtt 10-15 perccel igyál meg egy pohár vizet, egy evőkanál almaecettel összekeverve. Sokan javasolják, hogy mézzel is ízesítsd, de a fogyás érdekében szerintem ettől érdemes eltekinteni.
Napközben is ihatod, ha megszomjazol, túladagolni lehetetlen. Fontos, hogy lefekvés előtt is el kell fogyasztani egy pohárral belőle.

Ha már valamilyen diétát követsz, azt is hatékonyan kiegészíti és segíti az almaecet, érdemes kipróbálni.

Az egyik egészségügyi szakfolyóirat szerint az almaecetet nem csak inni jó, de talán még hasznosabb, ha masszírozásra használjuk. Az almaecetes masszázs oxigénnel telíti a szöveteket, feszesíti az izmokat és így laposabbá válik a has.

Gyomor- és emésztési problémákra:
Tegyél egy kávéskanálnyi almaecetet egy pohár vízbe, reggel idd meg (öt percenként kis kanalanként adagolva). Emésztésed könnyűvé válik, és olyan ételeket is ehetsz majd, amelyekre korábban gondolni sem mertél.

Izületi gyulladásra:
Napi négy pohárnyi almaecet szörp javallott. Recept egy pohárhoz: három kiskanál almaecet, egy kiskanál méz, egy pohár víz.

Frissítőként:
Négy kanálnyi mézhez adj egy kanálnyi almacetet - hatására fáradtságod tovatűnik.

Bőrpanaszokra:
Bőrszárazság, bőr viszketés ellen:
Kiváló fürdőoldatot kapsz, ha két deci almaecetet adsz fél kádnyi fürdővízhez. A bárányhimlő, a kanyaró gyorsabban múlik, ha naponta egy mokkás kanálnyi almaecetet itatsz a kis beteggel.

Bőrszárazság, viszketés ellen:
3 dl almaecet és 1-2 csepp borsmentaolaj (Töményen kerüljük a használatát: különösen orr közelében, arcon,
fejen, nyakon! 7 éves kor alatt tilos alkalmazni, mert légzésbénulást, keringészavart okozhat!)

A fényes hajért:
Keverj egy evõkanállal öt csepp teacserjeolajhoz, öntsd egy kancsó meleg vízbe, majd frissen mosott hajat ezzel a keverékkel öblítsd le. Hajad nemcsak, hogy csillogóbb, de fésülhetõbb és erõteljesebb is lesz.


A szorongás, mint életem része. De meddig?
A szorongás 20 évesen érkezett az életembe és mint egy jó barát, velem van már több mint 10 éve. Megbarátkozhattam volna vele, de eddig nem sikerült, ahogyan megszabadulni sem. Küzdelmes évek után, kiteljesedett élettel viszont adott a kérdés: hogyan tovább, ez már mindig így lesz? »
Életünk csak ez az egy van
Ez most nem arról szól, hogy észrevettem egy apró csomót a mellemben, és mindenféle negatív gondolattól mentesen elmentem emlőultrahangra, ahol is kiderült, hogy rosszindulatú és egy világ dőlt össze bennem, majd minden erőmet összeszedve megharcoltam a rákkal, és most itt vagyok.... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.