Kategória: Egyéb cikkek

Mindenkit érint

Már 1972-ben, amikor az EU-Közösségben először fogalmazódott meg stratégiai kérdésként a környezetvédelem, a tagállamok állam- és kormányfői a következőket deklarálták:
„A gazdasági fejlődés nem önmagáért való cél, … az élet minőségének, valamint az élet színvonalának a javulását kell eredményeznie.”


Napjainkban más jellegű, ám bizonyos értelemben jóval nagyobb kihívás az ún. fenntartható fejlődési út kialakítása.
A Közösségek állam- és kormányfői az 1990-es dublini csúcstalálkozójukon ismerték fel ezt a kihívást, és kijelentették:
„Tisztában vagyunk azzal, hogy saját polgáraink és a tágabb világ környezetéért különleges felelősséggel tartozunk. Vállaljuk, hogy fokozzuk erőfeszítéseinket a közösség és az egész világ – amelynek a közösség részét képezi – természeti környezetének megóvásáért. A közösség és tagállamainak ezen akcióját egyeztetett alapon, a fenntartható fejlődés, a megelőzés és elővigyázatosság elvének megfelelően szándékozunk megvalósítani… Az ilyen akciók célja a polgárok tiszta és egészséges környezethez való jogának biztosítása…E célkitűzés teljes megvalósítása közös felelősség kell hogy legyen.”

Nemcsak az EU-ban, de világszerte növekvő aggodalommal figyelik a környezet állapotának folyamatos romlását, és a globális életfenntartó rendszerek komoly pusztulását. A közösség stratégiájának döntő eleme olyan politikák és programok támogatása, amelyek a természeti erőforrások méltányosabb elosztásával javítják az emberi élet minőségét.

A fejlődés csak akkor „valódi”, ha az élet minőségét javítja.
A „Brundtland Jelentés” a fenntartható fejlődést a következőképpen határozza meg:
„… fejlődés, amely úgy elégíti ki a jelen nemzedékek igényeit, hogy az ne akadályozza a jövő nemzedékek képességét saját igényeik kielégítésében.”
A „Brundtland Jelentés” kiemelte, hogy a világ népességének csupán 26%-át kitevő „fejlett országok” a felelősek a világ energia-, papír-, acél-, és egyéb fémfelhasználás 80%-ának elfogyasztásáért.
A fenntartható fejlődésnek tehát a következő jellemzőit határozhatjuk meg:
- fenntartja az élet általános minőségét,
- biztosítja a természeti erőforrások folyamatos elérhetőségét,
- elkerüli a tartós környezeti károkat.

Az új évezredben a környezeti kihívásokkal való szembenézéshez és a fenntartható fejlődés elérésére tett erőfeszítésekhez azokra a tényezőkre és tevékenységekre kell összpontosítani megelőző jelleggel, amelyek károsítják a környezetet és csökkentik a természeti erőforráskészletet, ahelyett, hogy – amint az a múltban megszokott volt a problémák megjelenése kényszerítené ki az intézkedéseket.

A fenntartható fejlődés eléréséhez - előrelátó, összehangolt és hatékony megközelítésre van szükség.

A Közösségnek mint a világ egyik legnagyobb gazdasági és kereskedelmi szereplőjének felelősséget kell vállalnia mind a jelen, mind a jövő nemzedékeiért.
(A cikket beküldte: apokrif)



Szilikon... Na és az egészség?
A mai világban egyre több lány vágyálma lett a mellműtét. Amerikában ez odáig fajult, hogy a családokban lassan teljesen hétköznapi születésnapi ajándékká nőtte ki magát. Csak egy baj van ezzel. Teljesen felesleges az esetek 75 százalékában. »
Tények és tévhitek a zsíros hajról II.
Itt a folytatás azoknak, akik inkább rövidített verzióban olvasnák el naplóm tartalmát. Tulajdonképpen az első rész folytatása, de talán annyival hasznosabb is. Próbálkozásaim tárháza bővült, itt már nem apró trükkökkel próbálok valamit is kezdeni magammal, hanem... »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.