Kategória: Amit beviszünk, beszedünk

Gyógyulás placebóval

Csodálatos szerkezet a testünk: sejtek millióinak összehangolt munkája biztosítja jó közérzetünket, vitalitásunkat.

Persze néha-néha porszem kerülhet a gépezetbe, és megbetegszünk. Ilyenkor aztán, hogy enyhítsük a kellemetlen tüneteket, és megtudjuk, kínjaink okát, orvoshoz fordulunk, és a felírt gyógyszereket beszedve várjuk a gyógyulást. De ki hinné, hogy sok esetben nem csak a gyógyszer hatóanyagának köszönhetjük állapotunk javulását, hanem a pirulákkal kapcsolatos érzéseink is befolyásolják azt?


A gyógyulás egy része „agyban dől el” – hiszen a tanult reflexek beidegződése hatással van testünk fiziológiai folyamataira. Hihetetlen, de bizonyított tény: még az is befolyásolhatja a beteg gyógyulását, hogy milyen színű, méretű vagy árú gyógyszert kapott a betegségére. A zöld színű tabletta jól oldja a szorongást, a piros a fájdalmakat, és minél nagyobb vagy drágább egy tabletta, annál hatékonyabbnak tartja maga a beteg is. (Ami persze nem igaz, de érzéseink és hozzáállásunk ezt hiteti el velünk).

Vagy vegyünk egy másik példát: a gyógyszerek tájékoztatóján található mellékhatásokról szóló „kisregényt”. Az emberek többsége mindezt elolvasva vagy be sem veszi a kérdéses szert, vagy már a bevételt követő néhány perc után produkálja azon tünetet, aminek kialakulásától leginkább tartott. Kísérletek százai bizonyították, hogy ez az úgynevezett placebo-hatás bizonyos esetekben tud olyan eredményesen hatni a szervezetünk öngyógyító folyamataira, mint akármelyik hatóanyag. (Itt természetesen nem az azonnali szervi károsodással is járó betegségekről van szó.) Szűkebb értelemben az orvostudomány a placebo-hatást az új gyógyszer-hatóanyagok kipróbálásakor alkalmazza. A placebo egy olyan szer, amely nem tartalmaz hatóanyagot. Egy új gyógyszer törzskönyvezés előtt számos vizsgálaton esik át: ezek közül egyik az, amikor valódi betegeken tesztelik. A jelentkezőket két csoportra osztják. Az egyik csoport tagjai a valódi hatóanyagot tartalmazó gyógyszert veszik be, míg a másik csoportba tartozóknak az eredetivel azonosan kinéző, de hatóanyag nélküli placebót adják (természetesen a betegek ezt nem tudják).

Érdekes az eredmény, mert a placebót kapó betegek 30-40 %-a is javulásról számol be a vizsgálat során. Ezt nevezik placebo-hatásnak. A placebo igen sokféle betegség és klinikai tünet esetén hatásos, ami a legtöbb esetben több mint pszichés hatás, és semmi esetre sem mondható önbecsapásnak. A létező pszichológiai változások (az orvosokba és a gyógyító folyamatokba vetett hit, bizalom, hála, vágy, elvárás, remény stb.) valójában öngyógyító folyamatokat indítanak be, így egyértelműen nagy szerepe van a placebo hatásnak a depresszió és fájdalmak gyógyításában. A placebo mérsékli a beteg szorongását, megerősíti a gyógyulásba vetett hitét, és ezáltal csökken a szervezetre ható stressz, amelynek folyamatos megléte számos testi tünetért felelős, ráadásul emellett beindítja a szervezet belső fájdalomcsökkentő hormonjainak, az endorfinoknak a termelődését.

Csodálatos szerkezet a testünk, és vele együtt csodálatos az elme is, amely képes arra, hogy megbetegítsen, de képes arra is, hogy meggyógyítson bennünket.

Szerző: Faar Ida
Megjelent partneroldalunk a Netbrátnő hozzájárulásával.
(A cikket beküldte: netbarátnő)



Tudjuk, milyen fontosak a vitaminok – és mi a helyzet az ásványi anyagokkal?
Az ásványi anyagcsere fontos része a biológiai folyamatoknak: megelőzi az emberi szervezetben az elektrolit-háztartás zavarait. Az ásványi anyagok egy része hasonló szerepet tölt be, mint a vitaminok. »

Szedjük vagy ne az antibiotikumokat?
Sokan használnak antibiotikumot, anélkül, hogy tisztában lennének azzal, miért és hogyan kell alkalmazni. Íme, a leggyakoribb tévhitek! Jó ezeket szem előtt tartani. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.