Kategória: Külsőnk egészsége

Lisztes Krisztián: „A hajbeültetést nem kell szégyellni!”

Lisztes Krisztián: „A hajbeültetést nem kell szégyellni!” Lisztes Krisztián Magyarország egyik legmeghatározóbb labdarúgó egyénisége. Ki ne emlékezne arra, hogy már igen fiatalon magára húzhatta nemzeti mezét, vagy arra mikor magyar játékosként a Fradi színeiben elsőként lőtt gólt BL meccsen. 28 évesen ért fel karrierje csúcsára, a Werder Bremen labdarúgójakén akkor kupagyőzelemnek és bajnoki aranyéremnek örülhetett. Sajnos utóbbit már beárnyékolta súlyos sérülése, mely évekig rányomta bélyegét további szereplésére.


Ezzel egy időben kezdődött hajhullása is, mellyel az évek folyamán akár a szerzetesrendbeli besorolást is könnyen elérhette volna. De hogy Krisztiánnak ne a kolostorba kelljen költöznie, inkább úgy döntött visszatér ismét a Ferencvárosba és a kopaszodására is megtalálja a végső megoldást. Ez nem más volt, mint a hajátültetési beavatkozás. Tudják olyan, mint amit Wayne Ronney is büszkén felvállalt a nagynyilvánosság előtt. Lisztes is hasonló véleményen van, hiszen ezt a mai világban egyáltalán nem kell szégyellni, sőt jó példát kell mutatni annak, aki hasonló problémával küzd.

A műtéti beavatkozás a világ legfejlettebb úgynevezett SafeSystem-FUE2 fájdalommentes eljárásával történt. A tarkótáji donor területről egy félautomata „fegyverrel” kerültek át a hajszálak Krisztián búbjára. A hajátültetés jelentős változásokon ment át az utóbbi 10 évben, és ez a fejlődés szerencsére egyáltalán nem lassul. A Follicular Unit Extraction (FUE), azaz a graftonkénti hajátültetés alapmódszerének továbbfejlesztett változata a plasztikai sebészetben jelenleg a leghatékonyabb hajbeültetési eljárás.

„Az injekció előtt bekenték egy krémmel a fejbőrömet, ezzel is csökkentették az első fájdalomcsillapítók szúrását. Ezt követően már nem igazán éreztem fájdalmat, csak észleltem, hogy turkálnak a tarkómon. Reggel viszonylag korán kezdtünk, előző este pedig későn feküdtem ágyba, így a délelőtt folyamán vagy kétszer elbóbiskoltam.” – emlékszik vissza Lisztes a műtéti napra.



A teljes végeredmény nagyjából nyár elejére lesz látható, addigra regenerálódnak az újonnan beültetett hajszálak. Ezzel a történetnek még valószínűleg nem lesz vége, mivel Krisztiánnak kicsit vérzékeny volt a fejbőre, így a tervezett átültetendő hajszál mennyiség fele még hátra maradt egy következő alkalomra.

Tudjon meg többet a hajátültetésről!
HairHungary Klinika
www.hairhungary.hu
(A cikket beküldte: HairH)


Tények és tévhitek: a hajápolásról
Két cikkem jelent már meg hasonló címmel, azonban mindkettőben a zsíros haj elleni küzdelmeim taglalom. Így e cikkem egyéb hajápolással kapcsolatos tényeket és tévhiteket közöl, melynek nagyrészét saját bőrömön (azaz hajamon) tapasztaltam, de nem restelltem... »

Megváltozott életem
Amikor a kiírást megláttam, eszembe jutott, hogy tulajdonképpen anélkül változott meg az életem, hogy ezt én igazából akartam volna. A történetem azzal kezdődött, hogy magas, sőt igen magas cukorértéket mértek nálam, amikor januárban kórházban voltam. II. csoportú diabeteszes lettem. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.egeszsegtipp.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu | WebMinute Kft.