Kategória: Egészségügyi problémák, megoldások

Hypospadiasis avagy húgycsôfejlôdési rendellenessége

Hypospadiasis avagy húgycsôfejlôdési rendellenessége Azért írom ezt le ezt a történetet, mert nagyon tanulságos lehet sok szülônek.
Az én fiam 2003 szeptemberében született. Akkor a zárójelentésén ez a szó volt feltüntetve: Hypospadiasis. Akkor még nem értettem, hogy mi ez.


Pár év múlva el kellett vinni urológushoz, mert fitymaszûkülete lett, ott az orvos azt mondta, hogy ráérünk ezzel a problémával foglalkozni majd 14-15 éves korábban.
Most 6 éves a fiam. De ma már tudjuk, hogy már el is késtünk ezzel a dologgal, igaz még lehet korrigálni a dolgot, de már 2 éves koráig túl kellett volna esnie a mûtéten. Sajnos nem így alakult, mert nem vagyok/vagyunk orvosok.
Addig tanakodtunk a háziorvosunkkal, míg azt javasolta, hogy vigyem el egy másik urológushoz is. Elvittem ott a doktornô azt mondta, hogy vigyük le Szegedre konzultálni, mert ezt nagyon gyorsan korrigálni kell, mert akár vesekárosodása is lehet a gyermeknek.
Nem olyan régen, december 3-án elvittük Szegedre. Ott a professzor azt mondta, hogy ez hihetetlen, hogy ilyen gyakori ez a rendellenesség, elôször nem értettem, hogy miért mondja, míg végül kiderült, hogy az elôttünk lévô kisgyerek is evégett volt ott.
Kaptam egy tájékoztatást, amit már olvastam, mert utána jártam a neten, meg már megkaptam az altatáshoz beleegyezô nyilatkozatot is, amit majd aláírva kell visszavinni, meg nem utolsósorban a beutalót a vérvételre, ahol mindent néznek.
Meg is kaptam az idôpontot, hogy mikor mûtik a gyereket, január 26-án fél nyolcra kell mennünk Szegedre.
Megcsinálják neki a tágító mûtétet, ez egy rutin kismûtét, de sajnos csak utána tudják megmondani, hogy lesz-e szükség másik mûtétre, ami már nagymûtét lenne.
Ha meglesz a mûtét, akkor majd megírom, hogy történt és hogy lesz tovább.
(A cikket beküldte: lissa20)



Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
Nyári bôrápolás Nyári bôrápolás
Bôrünknek ugyan jót tesz a napsugár, de a bôrápolást nyáron sem szabad hanyagolni. A nyár a pihenés, napozás, fürdôzés,... (tovább)
Mézet a léleknek és a testnek!
Mindig kutakodunk a drogériákban, hogy megtaláljuk a megfelelô arcradírt, tusfürdôt, hajpakolást valamint arcpakolást? Íme... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.egeszsegtipp.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu