Kategória: Egészségügyi problémák

Felejtsd el a felfázást!

Felejtsd el a felfázást! Mit tudunk a felfázásról?

Egy dolgot biztosan tudunk róla: nagyon sok nőt érint világszerte. Nem véletlen, hogy állandó témát szolgáltat a szebbik nem körében.
Ugyanis kortól függetlenül csap le, ha nem fordítunk magunkra kellő figyelmet. Sokan az öltözködésre vagy még inkább annak hiányosságaira fogják a tünetek megjelenését, ám ez csak féligazság mindaddig, amíg nem vizsgáljuk szélesebb összefüggéseiben a kérdést.


A tények ugyanis azt igazolják, hogy a felfázást bizonyos baktériumok kóros elszaporodása okozza. Ennek így önmagában még nem sok köze van a lenge öltözékekhez. Annak viszont már annál több, hogy ezek a baktériumok akkor burjánzanak el, ha megfelelő táptalajt találnak a tivornyázáshoz. A lehűlt deréktájék pedig pont ilyen, hiszen azon a részen jelentősen meggyengül a szervezet védekező képessége.
Tehát nagyobb eséllyel betegszik meg az, aki a divatot előtérbe helyezi saját egészségével szemben, és metsző hidegben is kivillantja a derekát.
Szerencsére van megoldás.


A megelőzésről néhány szóban


Azért is érdemes minél korábban odafigyelni a tudatos öltözködésre, mert a felfázásnak sajnos megvan az a negatív tulajdonsága, hogy olyan, mint a nem kívánt vendég:
hívás nélkül is visszatér.
S minél gyakrabban üti fel a fejét, annál több galibát okozhat. Ha tehát gondolunk egy kicsit a jövőnkre, a megelőzést választjuk.
Ehhez nem kell lemondanunk kedvenc ruhadarabjainkról, legyen szó akár a csípőnadrágról, akár egy-egy rövidebb felsőről vagy kabátról. A divatot ugyanis nem szükséges kiiktatnunk a ruhatárunkból ahhoz, hogy egészségesek maradhassunk.
Bizonyára mindannyian ismerünk egy-két módot derekunk megóvására, ám most egy rendhagyó és új megoldásra fókuszálnék a bodyk, atléták és kombinék rengetegében.
Képzelj el egy ötletes kiegészítőt, mely egyszerű mégis hiánypótló, trendi mégis kényelmes, színes mégis diszkréten megbújik, ha öltözéked vagy kedved éppen úgy kívánja.


A derékmelegítő rövid története

Alig néhány éve csak, hogy hippsy néven megjelent az első derékmelegítő a magyar piacon, de már a kezdetektől fogva töretlen népszerűségnek örvend.
Ennek oka a hiánypótló mivoltára vezethető vissza: a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a legtöbb nő már régóta keresett egy praktikus választ a fázós derék problémájára.
Az pedig, hogy ezen felül kényelmes, természetes anyagból készül (95% pamut), és jelenleg 22 divatos színben kapható, csak tovább növeli iránta az érdeklődést.
A visszajelzések pedig azt igazolják, hogy egyre többünknek segít abban, hogy megelőzzük a nemkívánatos betegségeket.


Az egész családnak


Tévedés azt hinni, hogy csak a nők szeretik ha „biztonságban” van a deréktájékuk. Ugyanis a vese és a hát alsó szakasza az uraknál is érzékeny, és ha nem vigyáznak rá, bizony könnyen kifázhat.
A gyerekeknek szintén hasznos a derékmelegítő, hiszen az izgő-mozgó apróságokat akkor is megóvja a felfázástól, ha játék közben elmozdulnak rajtuk a ruhadarabok, s csupaszon marad a derekuk.


Legnagyobb kincsünk: az egészség

Közhely vagy sem, nagy igazság rejlik abban a mondásban, hogy az egészséget nem lehet megvásárolni. Ezért érdemes fokozott figyelmet fordítani a megelőzésre, s olyan módszereket alkalmazni, melyek természetesen, rugalmasan, és mindenféle görcsös erőlködés nélkül simulnak bele mindennapjainkba.


További infók:


www.derekdolog.hu

(A cikket beküldte: derekdolog)


Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Tuti megoldás szemölcs elmulasztására
Ha van időd és türelmed, fájdalommentesen (sebészi beavatkozás nélkül) 1,5 hónap alatt elmulaszthatod a szemölcseidet! A kúra gyógyszertárban kapható szerrel kb. 3.000 Ft-ból megoldható. Iskolakezdés előtt álltunk és főtt a fejünk a szemölcs miatt! »

Nehéz abbahagyni...
Azt mondják a szakemberek, hogy a cigarettázó emberek több mint fele szeretné abbahagyni a dohányzást, és sokan meg is próbálják. Olvastam valahol, hogy a leszoktatási programok résztvevői közül kb. 70-80% próbálkozik komolyan szakítani a cigivel, de ez csak... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a egeszsegtipp.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.egeszsegtipp.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.egeszsegtipp.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu