Kategória: Amit felkenünk

Tanácsok ôszre

Tanácsok ôszre Lassan vége a szép meleg napoknak, itt az ôsz. Ilyenkor megváltoznak a testápolás szabályai is.

A tükörbe nézve láthatjuk, hogy bôrünk „dolgos munkával” megszerzett barnasága lassan kikopik, a hajunkat kiszárította és kifakította a nyári nap, és az arcbôrünkön is ott viseljük a nyár nyomait.


Ha frissen akarjuk tartani bôrünk nyári színét, de nem kívánunk szoláriumba járni, akkor használjunk önbarnító krémet vagy testápolót a fürdés, zuhanyozás után.

Arcbôrünkre a nyáron használatos hígabb emulzió helyett újra alkalmazzunk a bôrünk típusának megfelelô nappali és éjszakai arckrémet. A szemünk környékét óvatosan masszírozzuk be szemránckrémmel – a napsugaras napok után nagyon fontos, hogy erre figyelmet fordítsunk. Ne feledkezzünk meg a nyakunkról és a dekoltázsunkról sem! Hiszen a közeledô bálszezonban ezt a testrészünket fedetlenül hagyjuk, és a szép látvány érdekében már most el kell kezdeni az ápolást. Alaposan masszírozzuk a bôrünkbe a nyakon és a dekoltázson azt arckrémünket. Egyébként is hasznos dolog rendszeresen ápolnunk testünknek ezt a részét, mert éppúgy mint a kezünk, a dekoltázs és a nyak bôre is elárulja a korunkat – éppen ezért jobban figyeljünk oda.

A hajunkat nyírassuk meg egy kicsit, jót tesz a hajnak, mert így eltávolítjuk az elhalt, kiszáradt hajvégeket. Jótékony hatással van a pakolás is, és a fejmasszázs is, melyre használjunk a hajtípusunknak megfelelô szérumot. Újítsuk meg hajszínünket is, és tegyük csillogóbbá. Otthon például leöblíthetjük citromlével – ez a kezelés fôleg ilyenkor, a nyár után ajánlatos. Már most elkezdhetjük a vitaminszedést – a hajápolás szempontjából elsôsorban a cink fogyasztása ajánlatos.

Nyáron sokat jártunk mezítláb, vagy betopóban, ezt bizony sarkunk bôre megszenvedte: szárazzá és berepedezetté vált. Fürdés után óvatosan reszelgessük a sarok bôrét habszivaccsal, és rendszeresen kenjük be a megfelelô lábápoló krémmel, vagy zsírosabb vazelinnal.

A napok egyre rövidebbek lesznek, s a természet nemsokára ismét megmutatja nekünk ôszi pompáját. Gyönyörködhetünk az ezerszínû falevelekben, és élvezhetjük azt a megnyugvást, amit a télre készülôdô természet nyújt nekünk. Engedjük be ezt a nyugalmat lelkünkbe is. A langyos ôszi napokat kihasználva sétáljunk a természetben, és lélegezzünk mélyeket. A földbôl áramló energia elég erôs ahhoz, hogy mi is kapjunk belôle nyugalmat és erôt.

Légmentesen zárjuk be az ajtót a depresszió elôl, amely a rövidülô napok miatt észrevétlenül kerít bennünket a hatalmába! Mindig leljük örömünket abban, amit éppen csinálunk, leljük örömünket az életbôl.

Békés ôszi napokat kívánok!

Szerzô: Seregi Olinka

Megjelent partneroldalunk a Netbarátnô.com hozzájárulásával.


Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

E-mail címed:
Ismerôsöd e-mail címe:
Közvetítô anyagok masszázshoz Közvetítô anyagok masszázshoz
A masszázs egyre nagyobb közkedveltségnek örvend hazánkban. Bármely könyvesboltban kaphatunk jól illusztrált könyveket,... (tovább)
IPL (Nanolight) szôrtelenítés
Napjaink legnagyobb problémája az esztétikus kinézet szinten tartása. Gondolok a divatra, sminkre, stílusra, ránctalanításra... (tovább)


FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!

Nyereménytár




Minden jog fenntartva © 2010, www.egeszsegtipp.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu