Kategória: Egészségügyi problémák

Házimunka és a mellrák

Ahogy elolvastam, hirtelen elkezdtem szégyellni magamat, hiszen nemhogy nem sportolok, de bizony a házimunkát is sokszor halogatom, és most, hogy így belegondolok, nem is olyan rendszeresen végzem.
Szerintem rendkívül tanulságos cikk.


A rendszeres házimunka csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét - állítják egy többéves kutatás alapján brit tudósok.
A Brit Rákkutató Intézet (Cancer Research UK) munkatársai 6,5 éven keresztül folytattak kutatásokat 9 európai országban. A vizsgálatban 200 ezer nő vett részt, akik heti átlagban 16-17 órát szentetek a takarításnak, főzésnek és mosásnak. A kutatás során 3423 nőnél diagnosztizáltak emlőrákot - olvasható a BBC News hírei között.
Az már korábban is ismert volt, hogy a fizikai aktivitás, a sportolás csökkenti az emlődaganat kockázatát, ám arról keveset tudtak, hogy milyen gyakorisággal végzett és mely testmozgás hatékony a rosszindulatú daganatok kivédésében. Ráadásul az eddigi kutatások jószerével a testmozgás hatását csupán a változás korában levő nőknél vizsgálták.
A mostani vizsgálat egyaránt kiterjedt a változás korában lévő asszonyokra és a fiatal nőkre, akik ugyan ritkábban szenvednek mellrákban, ám esetükben gyakoribb a halálos kimenet. A kutatók a fizikai aktivitás minden formáját vizsgálták, beleértve a munkahelyi elfoglaltságot, a szórakozást és a házimunkát.
Mint kiderült, a testmozgás a mellrák hatékony ellenszerének bizonyult a változás korában lévő hölgyek esetében, ám nem eredményezett semmiféle nyilvánvaló csökkenést a fiatalabb korosztályoknál.
A házimunka viszont 30 százalékkal csökkentette az emlődaganat kialakulásának kockázatát a fiatalabb, s 20 százalékkal a változás korában lévő nőknél.
A kutatók szerint a házimunka ugyan kisebb fizikai terhelést jelent a szervezet számára, mint a testmozgás, vagy a sport, viszont rendszeresen végzett tevékenység. A brit tudósok szerint épp ez a rendszeresség játssza a főszerepet a rosszindulatú daganatok megelőzésében.
Forrás: MTI
(A cikket beküldte: veronitas)



Ajánld ezt a cikket ismerőseidnek!

E-mail címed:
Ismerősöd e-mail címe:


Hypospadiasis avagy húgycsőfejlődési rendellenesség 2. (Műtét és történései)
Már írtam erről a betegségről, most szeretném meg osztani a műtét és a kórházban töltött idő történéseit. Június 1-jére kaptunk időpontot, fél 8-ra kellett mennünk. Ott is voltunk időben, 8-kor kaptunk egy ágyat az őrzőben. »

Ősi Magnézium
Miért nélkülözhetetlen a magnézium? Bár a magnézium az emberi szervezet számára elengedhetetlen ásványi anyag, viszonylag keveset hallani róla. Elsősorban idegrendszerünkkel kapcsolatban szokás emlegetni, ám központi szerepet játszik a fehérje-, zsír-,... »


Amennyiben még nem tetted meg, most feliratkozhatsz heti hírlevelünkre, melyben a egeszsegtipp.hu weboldalra felkerült friss cikkekről tájékoztatunk. Itt add meg e-mail címed:
Iratkozz fel friss cikkeinket tartalmazó RSS csatornánkra: http://www.egeszsegtipp.hu/rss



Minden jog fenntartva © 2012, www.egeszsegtipp.hu | Médiaajánlat | Jogi nyilatkozat | Kapcsolat: info (kukac) egeszsegtipp.hu