Kategória: Egészségügyi problémák, megoldások

Esetünk a rota vírussal, napjaink a László kórházban

Sose gondoltam, hogy hamarosan mindketten átesünk a rota víruson.Azt gondolom, hogy nálunk nem éppen elegendô a felvilágosítás, sem a védôoltásról, sem a tünetekrôl, amikre figyelni kell.
Egy életre megtanultam, mire kell figyelni, hogy többé ne forduljon elô ekkora baj...

Április 3-án, szombat éjjel kezdôdött. Aznap Fehérváron voltunk, jó késôn értünk haza, éppen csak megvacsiztunk, pancsiztunk és feküdtünk is le, mert nagyon fáradtak voltunk. Egyszer csak éjjel 1.25-kor arra kelek, hogy a kislányom visítva sírt és sugárban telehányta az ágyat. Annyira megijedtem, hogy hirtelen azt se tudtam, hova nyúljak. Rohantam vödörért neki, még abba is ment rendesen, az ágyról nem is beszélve. Amikor abbamaradt, persze egybôl lepedô, ágynemû csere, kicsi lány tök kómásan visszaaludt volna, de le kellett takarítani az ágyat. Kb. 2 után valamikor vissza tudtunk feküdni. Nem feküdtünk még 5 perce sem, amikor kislányom újra felül és megint sugárban hányt egyet. Hát ekkor tényleg megijedtem, és a sírástól kezdve minden bajom lett. Újabb lepedô és ágynemû csere, meg ágytisztogatás, pedig ekkor már ott volt a vödör, de kicsit lassú voltam. Ez még négyszer eljátszottuk reggel 6-ig bezárólag, amikor is kislányom elaludt, én meg nem tudtam, mert vártam, mikor lesz újabb hányás.
Már tudtam, hogy reggel irány az ügyelet, csak meg akartam várni, hogy kipihenje ezt az éjszakát. Reggel 9 tájt felébredt, látszott rajta, hogy nagyon kivan, de hát 6 hányás után, amibôl az utolsó már zöldes volt, nem csoda. Én az álmosságtól támolyogtam.
Amikor felébredt, próbáltam teát adni neki, mondanom sem kell, nem volt benne 2 percig, pedig szegény nagyon szomjas volt. felöltöztünk, elindultunk a Heim Pál ügyeletére. Anyu is jött velünk, aki persze szintén meg volt ijedve. A HÉV-en kért teát, adtam neki egy kortyot, a villamoson az is kijött belôle. Az emberek csak bámultak, hogy fúj, mit csinál, ez azért durva volt, mert ha segíteni nem is tudtak volna, legalább ne néztek volna úgy ránk, mint valami fertôzô betegre, rossz érzés volt. Egy megállóra voltunk a kórháztól, de inkább leszálltunk, út közben hányt még egyet.
Mikor odaértünk a Heim Pál-ba, teljesen tömve volt a váró. Bejelentkeztünk, és kb. olyan 1 órát vártunk, mire bejutottunk. A várakozás alatt indult az elsô hasmenése is, ami még nem volt olyan folyós, de látszott, hogy nem teljesen okés. Amikor behívtak minket, doki megnézte, hasát megtapizta, mondom neki, mi volt éjjel. Erre ô, hát most mindenkinek ez van, felírt hányásra Daedalonetta kúpot, és Normaflort. Ha nem múlik, a Lászlóba kell menni, de két nap és jobban lesz - mondta a doki. Szerintem két percet nem voltunk benn a vizsgálóban.
Hazafelé persze kereshettünk ügyeletes patikát, mivel Húsvét vasárnap volt. Pesterzsébeten szerencsére van egy, és pont útba esett. 2650 forintomba került ez a két gyógyszer.
A haza út alatt Manócska be is aludt. Amikor hazaértünk szintén aludt, amikor felébredt, beadtam neki a kúpot.
Az este folyamán, néztünk mesét, evett is, de 20 perc múlva ki is jött. Az elsô hasmarsnál Manó állt és sírt, én meg nem értettem, mi történt, néztem, hogy folyik végig a kis lábán a cucc, pedig pelus volt rajta. Mondom, már csak ez hiányzik…a pelusból konkrétan kiöntöttük a kaksit, annyira vizes volt. Adtam neki inni, és lefeküdt, majd be is aludt. Vasárnap éjjel már nem hányt, viszont legalább 8-szor kellett kaksit cserélni.
Reggelre (hétfô) teljesen K.O. voltam, Manócska is. Csak feküdt és kivolt. Csináltam neki krumplit, de nem volt éhes se. Inni is egyre kevesebbet akart, nem esett jól neki. Csak feküdt egész nap én meg nem tudtam, menjünk-e vagy ne. Délelôtt egy kicsit úgy tûnt, jobban van, mert elkezdett játszani, ivott is és nem jött ki belôle, csak hasmarsa volt egyfolytában. Ekkor megnyugodtam, mert azt hittem javulóban van.
Tévedtem… Estére már nagyon bágyadt volt, felhívtam a kijáró ügyeletet, hogy mi a helyzet, ôk mondták be kellene vinni a Lászlóba. Nagyszerû, majd a beteg gyerekemmel utazgatok itt nem... hát hívtam a mentôket.
Szerintem 5 perc alatt kinn voltak, és amikor a doktornô ránézett a Kirára, már egybôl mondta, hogy visszük és pakoljak össze neki. Meg voltam ijedve, hirtelen azt sem tudtam mit rakjak el, a mentôs segített és mondta mi kell, majd bevittek minket a Lászlóba.
Az ügyeleten elôttünk éppen egy kisfiú volt, így várni kellett. Kirával a kezemben vártunk olyan 10-15 percet. Majd mehettünk be.
Kérdeztek egy csomó mindent, hogy kezdôdött, mit evett, ivott, mit adtam neki gyógyszert, gyógyszer allergia, meg a szokásos kérdések. Megmérték a súlyát, a hosszát. Majd át kellett öltöztetnem egy pólóba. Doktornô megvizsgálta, majd mondta, elôször vért vesznek, aztán kap egy branült az infúziónak. Na innentôl csak a visító sírását lehetett hallani, oda se tudtam nézni nem bírom a vért, meg azért nehogy lássa, hogy anya is sír, csak odahajoltam a buksijához, és összebújtunk… mondogattam neki, hogy csak kicsit fáj, csak egy kicsit, de hát ez biztos nagyon fáj…
Aztán, mikor kész voltunk, átvittek minket egy kórterembe, 211-be ahol végül is 5 napot kellett lennünk.
Az elsô éjjel alig aludtam, pedig már nagyon fáradt voltam. Egy széken ültem éjfélig, amikor kimentem a nôvérkéhez, hogy megkérdezzem nincs-e egy matrac vagy lepedô vagy bármi. Kaptam egy matracot (polifoam-ot), meg egy lepedôt és le tudtam feküdni a földre. 2-ig így se aludtam, aztán hasmars miatt kelni kellett, egymás után nyomott egy pár adagot. Aztán nem is tudom már mikor, de elaludtam, pár órára. Reggel 5 után már ébren voltam. Mászkáltam, kimentem levegôzni, és csak úgy néztem a Manót és azon gondolkodtam, mekkora baj lehetett volna, ha késôn hozom be, és arra gondoltam, hogy tudnom kellett volna, hogy baj van, hiszen az anyja vagyok. Ez bennem marad egy jó darabig, hogy lehet, hogy hamarabb kiheverte volna, ha jobban odafigyelek a jelekre.
A lényeg, hogy keddre, délután már egész jól nézett ki. Igaz, csak ült az ágyon és csak úgy nézegelôdött, de már jobban volt. Sokszor csak úgy feküdt, ébren, de láttam rajta, a szemein, hogy jobban van. Inni nagyon keveset ivott elsô nap, enni semmit nem evett, talán 2-3 kekszet. Az éjjel szintén sok hasmarssal telt, lepedô csere is kellett.
Szerda reggel, amikor nôvérke jött ébreszteni minket, és felkeltem, hirtelen visszazuhantam a matracra, és úgy éreztem nem látok semmit, még a lábaimat sem éreztem, úgy szédültem, hogy húúú. Nôvérke megmérte a vérnyomásom, de mondtam neki, hogy rohannom kell a wc-re. Hát persze, hogy nekem is hasmenésem lett, húú de kivoltam. Feküdtem egész nap, mint Manó, együtt voltunk rosszul. Délutánra jobban lettem, mert sokat ittam és szerintem ennyi elég volt. Délután 2-kor hazamentem pár cuccért. Estére már én is és Manó is jobban voltunk. Szegénykémnek nagyon görcsölt a hasa, rossz volt látni nagyon.
Csütörtökön már levették délutánra az infúziót és elmehettünk sétálni kicsit. De élvezte, szedett virágot, és nagyokat nevetgélt. A hasmarson kívül már jobban volt, igaz enni nagyon nem ment neki.
Pénteken már délelôtt levették az infúzióról és elmentünk sétálni délelôtt és délután is. Doktornô mondta, ehet bármit, amit megkíván, fôleg sósat, hogy szomjas legyen rá. Vettem neki egy pombear macit, hamar meg is ette:) A kórházi kajából csak párszor evett, habár ahogy az kinézett, én se ettem volna meg... levest és krumplipürét evett pár kanállal.
Szombaton reggel az ügyletes doktornô jött a jó hírrel, ha ebéd után jól lesz, mehetünk haza. Levette az infúzióról és sétálhattunk megint, igaz rossz idô volt, de egy körre elmentünk. Játszottunk, kártyáztunk, meg olvasgatunk. Virgonckodott, úgyhogy már tényleg jobban volt. A hasmars nem múlt el, de mivel ivott magától és evett is, így hazamehettünk.
Hazafelé úton, olyan jó volt végre kinn megint, megkönnyebbültem, hogy most már tuti rendben lesz minden. Manó is élvezte, hogy végre messzebb mehettünk, mint a kórház kertje.

4 napja vagyunk itthon, még mindig hasmars van. Ma még csak kétszer volt és éjjel kaksimentes volt. Hamarosan biztos jó lesz minden, remélhetôleg semmi maradandót nem okoz odabenn neki ez az egész vírus.
Egy életre szóló tapasztalatot adott nekem ez a betegség, hogy legközelebb felismerjem már a jeleket és hamarabb cselekedjek.

(A cikket beküldte: Tina87)

Ajánld ezt a cikket ismerôseidnek!

Ismerjük meg a B-vitamin családot! II. rész
Az elsô részben megismerkedhettünk a B1, a B2 és a B3-vitaminokkal, most a sorozat folytatásaként ismerkedjünk meg a B4, a B5... (tovább)

Mit kell tudni a természetes ásványvizekrôl?
A természetes ásványvíz az egyik legideálisabb szomjoltó ital. Legfontosabb ismérve, hogy földfelszín alatti védett rétegbôl... (tovább)

FIGYELEM!
Egy nagyon rövid kérdőív kitöltésével LCD televíziót vagy vásárlási utalványokat nyerhetsz!
Ha időben jelentkezel a játékra, nyerési esélyed többszörös lesz!
Kattints a képre, és regisztrálj, hogy nyerhess!